Címlap

Határtalanul

GINOP pályázat

Alapítvány

Pénziránytű

Vízdij

Kecskeméti Lapokban megjelent hír

Matolcsy György is köszöntötte a százéves Kada Elek Középiskolát

 
Magyarország nemzetgazdasági minisztere is ellátogatott a kecskeméti Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola alapításának századik évfordulója alkalmából megtartott ünnepségre.
 
A városháza dísztermében Matolcsy György hangsúlyozta: polgármestersége idején Kada Elek európai várossá tette Kecskemétet.
- Most, száz évvel később ismét óriási lehetőség előtt áll a város. Megismételheti azt a történelmi ugrást, amelyet Kada Elek és Lestár Péter vezetésével egyszer már bemutatott. Kecskemét a Kárpát-medence egyik meghatározó gazdasági, üzleti, kulturális központja lehet. Ennek a feltételei, forrásai adottak, és ezeket a forrásokat bölcsen, jól használja ki a jelenlegi városvezetés. Az egyik ilyen forrás – amely egyben minden siker forrása is – a tudás. Száz évvel ezelőtt az általános és középiskolák szintjén vált tudásközponttá a település. Most tovább kell lépni, Kecskemétnek kell egy műszaki egyetem, és egy jó szakképzési központ. A Daimler beruházásnak és egyéb fejlesztéseknek köszönhetően az unió egyik leggyorsabban fejlődő, legkreatívabb, legtöbb munkahelyet teremtő térségéhez csatlakozhat a város – jelentette ki Matolcsy György.
 
Zombor Gábor polgármester egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a száz éves iskola – amely huszonöt éve vette fel Kada Elek nevét – mindig képes volt megfelelni a kor kihívásainak.
- Ezt teszi ma is, diákjait a legkorszerűbb ismeretekkel, versenyképes tudással engedi útnak. Fiatal végzőseinek rendkívül jók az esélyei a munkaerőpiacon, továbbtanulásukhoz pedig erős alapot kapnak. Kecskemét önkormányzata az elmúlt négy évben bizonyította, hogy ugyanúgy elkötelezett híve a fejlődésnek, mint Kada Elek volt. Most ismét egy virágzó várost építünk, amelyben számítunk a jó szakemberekre, ők pedig megbecsülésre, tisztes megélhetésre számíthatnak – mondta Zombor Gábor.
 
2010. szeptember 27. Sipiczki Sándor