Címlap

Határtalanul

GINOP pályázat

Alapítvány

Pénziránytű

Vízdij

Kecskeméti TV

100 éves a Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola

100 éves a Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola. Ebből az alkalomból a Városháza dísztermében a város vezetése köszöntötte a nagy múltú intézmény pedagógusait és diákjait, akik rövid műsorral készültek a jeles napra. Valamint megjelent egy emlékkönyv is napvilágot látott, bemutatva az elmúlt 100 évet, melynek anyagát a diákok, tanárok és szülők közösen gyűjtöttek össze.
 
 
 

Rövid drámajátékkal köszöntötték a Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola diákjai a város vezetését és az iskola pedagógusait péntek délután a Városháza dísztermében megrendezett ünnepségen. Idén 100 éves az iskola, de nem ez az egyetlen jubileum az idén. 25 éve vette fel a Kada Elek nevet, azelőtt Kecskemét Törvényhatósági Jogú Város felsőkereskedelmi iskolájaként, később Állami Közgazdasági Gimnázium és Élelmiszer-ipari Technikumként működött, a már akkor is közgazdaságtan tanító iskola.

Kadás diák vagyok, nagyon szeretem a Kadát idén vagyok végzős. 4 éve változatlanul tetszik az iskola. Már amikor idejöttem nagyon megtetszettek a gazdasági tantárgyak, a közgazdaságtan, az üzleti gazdaságtan, valamint a kommunikáció és a gépírás ami szerintem nagyon hasznos- Utasi Réka diák

A pénteki ünnepségen elhangzott, az iskola büszke Kada Elekre és szellemiségére, valamint, hogy 100 éven át a minőségi oktatás képviselője maradt a városban.

Informatika, idegen nyelv, matematika és az egyéb szakmai tárgyak. Ezek azok amelyet kiemeltnek tekintünk, ezek azok amelyek a diákoknak későbbiekben a tanulmányait jelentősen megkönnyítik, illetve segíthetik a munkaerő-piaci elhelyezkedésben”- mondta el Körmöczi Bulcsú intézményegység-vezető

Egy ilyen nagy múltú intézmény esetében nem csak a múlt, hanem a jövő is fontos. Az iskolának számos terve van a következő évekre nézve is.

Szeretnénk megoldani egy hőszigetelést és egy nyílászáró cserét, és szeretnénk a kínálatunkat is bővíteni, újabb képzéseket indítani az iskolában és természetesen a legfontosabb, hogy megtartsuk a szakmai színvonalat és ha lehet akkor tovább növelni”- mondta el Körmöczi Bulcsú intézményegység-vezető

Körmöczi Bulcsú intézményegység-vezető elmondta, büszke az elmúlt 100 évre és reméli, hogy az eddig megszokott magas színvonalat tartani tudják.