.png)
.png){kind=logo}
2015. szeptember 18. (péntek) egy forró, őszi nap volt. Igazi vénasszonyok nyara. Kadás diákok és tanárok özönlötték el a Széktói Stadiont. Tudniillik mindannyian sportnapon vettünk részt.
Számos program volt napirenden: sütés/főzés, méta, malom-, erő- és hullahopp-verseny. Fő eseménynek azonban, mint minden évben a házi focibajnokság bizonyult, mely az osztályok között, illetve a 11.d nagy riválisának, az „Öregfiúk” csapatának részvételével került megrendezésre. Sok férfiú örömére a lányok is mérkőzéseken vettek rész, melyeken én játékvezetőként is tevékenykedtem. A meccseket elnézve némely megmozdulás jobban fájt nekem, mint annak, aki azt elszenvedte.
Az osztállyal már nagyon vártuk ezt a napot, mivel revansot akartunk venni a tanári gárdától a 2 éve a döntőben elszenvedett vereségért. Lelkesek voltunk, nem volt ellenfelünk. Sima úton meneteltünk a döntő felé. Közben rengeteg támogatást is kaptunk, Irina tanárnő szurkolásától zengett az egész stadion, a lányok pedig a helyben készített hamburgerekkel, illetve folyamatos vízutánpótlással segítettek minket. A többi csapat mellett az időjárási viszontagságokkal is szembe kellett nézni, mivel ezer ágra sütött a nap, és rendkívül meleg volt. Sikerült legyőznünk az akadályokat és még arra is volt erőnk, hogy megtanítsuk a tévhitben élő gólyákat, hogyan kell a labdát rúgni. Élveztük, hogy az egész iskola előtt produkálhatjuk magunkat.
A sors keze és a tehetség aztán összehozta a két riválist a döntőben. Nagy meccsnek ígérkezett. Lerohantuk az „Öregfiúkat” és a második félidő elején már 2-0-ra vezettünk. Ekkor lépték meg a váratlant és rá kellett eszmélnünk, hogy ők vannak jobb formában. Meglátszott, hogy heti ötször edzenek. Megfordították a meccset, tehát mi ismét búcsút inthettünk az aranynak. Nem tudtuk felvenni a tempót az új igazolásokkal és az idegenlégiósokkal, de még van egy évünk, hogy bebizonyítsuk, mi vagyunk a legjobb csapat, így nem hátrálunk meg!
Ennek ellenére, hihetetlenül jó és élményekben gazdag napnak könyvelném el a sportnapot, és alig várom a következőt.
Hatvani László
11.d