Címlap

Határtalanul

GINOP pályázat

Alapítvány

Pénziránytű

Vízdij

Centenáriumi ünnepség a Városházán

 

2010. szeptember 24-én tartottuk iskolánk centenáriumi ünnepségét.

 

  

Az ünnepség
díszvendége:
dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter
fővédnöke:
dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselő, Kecskemét város polgármestere
vendégei:
Szemereyné Pataki Klaudia, dr. Sárközy István, dr. Iványosi  Szabó András alpolgármesterek
dr. Sztanó Imre, a Budapesti Gazdasági Főiskola docense
Polyák Péter, a Végzett Diákok Szövetségének elnöke
 
 
 
Iskolánk fennállásának 100 éves évfordulója mellett a Kada Elek névfelvétel 25 éves, valamint a Végzett Diákok Szövetsége újjáalakulásának 20 éves jubileumát is ünnepeltük. A városházi plenáris üléssel emlékeztünk 100 éves múltunkra, az iskolaalapító Kada Elekre, mindazokra az igazgatókra, tanárokra, végzett diákokra, akik öregbítették az intézmény jóhírét.
 
A százéves évforduló tiszteletére megtekintettük az iskola irodalmi színpadának Sóhajtás című szerkesztett játékát, amelyet Buda Ferenc és Kányádi Sándor verseiből állítottak össze.
 
Dr. Zombor Gábor polgármester megnyitója után dr. Matolcsy György miniszter ünnepi köszöntője hangzott el.
 
Az iskola múltjáról, jelenéről, eredményeiről és sikereiről az intézmény jelenlegi vezetője, Körmöczi Bulcsú emlékezett, ezután egy rövidfilmmel villantották fel a mai diákok életének egy-egy pillanatát.
 
Végül dr. Sztanó Imre, a Budapesti Gazdasági Főiskola docense és Polyák Péter, a Végzett Diákok Szövetségének elnöke mondta el ünnepi beszédét.
 
A rendezvény befejezéséül Ady Endre Üzenet egykori iskolámba című versét szavalta el a 61 éve érettségizett Tóth Sándor.
 
A köszöntő beszédek az alábbi linkekre kattintva olvashatóak: